...úristen most mi lesz?
Az úgy kezdődött, hogy most nyáron lecseréltem a motorom - japán sornégyről olasz V2-re, azaz Suzuki GSR600-ról váltottam egy Ducati Monster 1100-ra. Azt, hogy miért pont most, miért pont ezt, nem ide tartozik, talán egyszer, majd valahol máshol kifejtem. A lényeg az, hogy egy kategóriákkal jobb motorra ültem, ami azt eredményezte, hogy a szezonban nem lehetett lerobbantani róla.
Amikor csak tehettem, ráültem és tekertem neki. Ha ki tudtam szabadulni egy kicsit, akkor pályáztam is (Kakucs, Pannónia, kecskeméti gokart pálya); még egy 4 napos szlovák túra is befigyelt a nyár vége felé.
Kb. 3000 km után úgy éreztem, itt az ideje a Hungaroringnek, és szeptemberben ki is mentem a nyílt napra, természetesen kezdő csoportba. Az első etap szépen lement, a motor köridő-mérő cucca szerint 2:34-2:40 körüli időket mentem, ami nem rossz, de volt jobb is. Ahhoz képest, hogy új motor, és először voltam vele a ringen...
Jött a második etap, jó sokan is lettek már eddigre. Igyekeztem a csoport vége felé indulni, nehogy valami türelmetlen állat átgázoljon rajtam. Már az első körben megtörtént a baj. Utolértem egy konvojt, ahol az előttem lévő Suzukis srác elég tapasztalatlannak tűnt, a még hideg gumival sokat bizonytalankodott. A 12-es kanyarban besokallt, kiszaladt a műfűre, ott elesett, olyan szerencsétlenül, hogy pont elém pördült. Én meg a kanyar közepén voltam, rendesen döntöttem, és hirtelen ott feküdt előttem a srác. Azonnal fékeztem, és eldöntöttem a gépet.
Szar érzés volt, de századmásodpercek alatt kellett döntenem, és mai napig azt gondolom, hogy jól döntöttem. Ha továbbmegyek, és neadjisten átgázolok rajta, akár meg is halhat. Így egy nyekkenéssel elestem, a motor meg teljes súllyával rámdőlt, és együtt csúsztunk egy jó darabon.
Rossz volt felállni, majd kitolni a gépet a bukótéren túl, a gumifal mögé. Fájt a vállam, a lábam, a lelkem, és folyamatosan kurvaanyáztam a sisakban, szidtam a srácot, meg magamat, hogy a faszért nem maradtam le jobban tőle.
Az első sokk után végigjártuk a szervezőket, mi ilyenkor a teendő, de csak annyit tudtak mondani, hogy egymás között kell elintézni a dolgokat- gentleman's agreement. Kábé 2.5 órás vita után sikerült megállapodni a sráccal a kártérítés mértékéről, ami sajnos csak töredéke a költségeimnek, de hát ez van.
Szerencse még a szerencsétlenségben, hogy eséskor a motor azonnal lefulladt, nem járt tovább, mert fekvő helyzetben megszűnik a motor kenése, és másodpercek alatt tönkremegy (azt, hogy a Ducati esés után miért nem áll le magától, ne kérdezzétek). Így "csak" az esztétikai sérüléseket kell helyrehozni. Némi noszogatás után be is indult, járt szépen röff-töff-pöff-pöff, így aztán lábon tudtam hazavnni a szörnyet.
Egy hónapig hívogattam ismerősöket, szervizeket, hogyan lehetne minél olcsóbban megúszni, de a végeredmény mindenütt ugyanaz volt: versenybaleset, saját zsebes történet.
A motor közben állt a garázsban letakarva, nem volt erőm a ponyva alá nézni, és szembesülni a károkkal.
Aztán hosszú napok után vettem egy nagy levegőt, felhajtottam a takarót. Nem volt olyan vészes, mint amennyire emlékeztem, de rossz volt látni a sérült gépet.
Papír-ceruza-fényképezőgép elő, és tételesen összeírtam- fényképeztem, mi minden sérült. Ezzel az anyaggal körbejártam az ismerős szervizeket, az árak a komplett javításra 700-900e körül mozogtak. Szívroham, agyhúgykő. Most mi legyen?
Egy nyugodtabb délután aztán végignéztem még egyszer, meg még egyszer a gépet, böngésztem a listát, és rájöttem: franc fogja szervizbe vinni, megcsinálom magam. Jó kis elfoglaltság lesz ez a téli hónapokra, megrendelem az alkatrészeket, és magam javítgatom, simogatom és gondozgatom a kis szörnyem.
Az egészet pedig itt fogom közzétenni - egyrészt nekem egy jó kis jegyzet, meg lehet, hogy másnak is hasznos lesz.
